2011. dec. 31.

Egy picit vissza és egy kicsit előre

Tavaly rengeteg ötletet írtam fel, aminek jó részét sikerült megvalósítanom. Mondhatni a két végén égettem a gyertyát. Hihetetlenül pörögtem az év első felében, míg az utóbbi hónapokban igyekeztem valahogy szinten tartani magam. 2012-re is már összegyűjtöttem egy jó nagy csokorra való teendőt, de az első és legeslegfontosabb közülük az, hogy jobban beosszam az energiámat!

Idén sok folyamat indult el, vagy némelyik még 2010-ből indult és idén tovább forrt, alakult:

- Januárban elkezdtelek benneteket beavatni az alkotási folyamatomba, mígnem Bokor Judit meghívott az újságjába, hogy egy-egy ékszerem elkészítéséről leírásokat készítsek. A Creative Design magazin segítségével már több ékszeremet is el tudjátok otthon készíteni!
Ezt a tutoriálírást jövőre továbbfejlesztem.

- Januárban indítottam útjára a drótékszeresek játékát, és köszönöm minden eddigi háziasszonynak illetve résztvevőnek a munkáját!
Ezt a játékot a következő kiírásnál már nemzetközivé szeretném tenni.

- Nagy lépés volt, hogy 9 ékszeremet zsűriztetni vittem. Sajnos a zsűriztetés nem oly jelentőségű mint évekkel ezelőtt, ez csak magamnak egy mérce, vajon megütöm-e azt a szintet, amit elvárnak.
Az ékeim mind megfeleltek, ami természetesen jó érzés, de nem fogok sportot űzni belőle, elég valószínű, hogy ez csak egyszeri úri huncutság volt.

- Idén két új boltban kaphatók az ékszereim. Az egyik a körúton Ötletek boltja, aminek webruháza is van, illetve a váci utcai Mesterségek Háza.
Ami már eddig is fejtörést okozott és 2012-re vár, hogy letisztuljon, milyen boltban, hogyan, mekkora energiát, erőt bevetve jelenjek meg. Vonatkozik ez az üzletekre, de az online árusítsra is.

- Ez az évem első sorban vitathatatlanul az Etsy jegyében telt. Igaz, 2010 októberében nyitottam meg ott a boltomat, de nyüzsögni csak január végétől kezdtem, s nagyon hamar ráébredtem, mi is hiányzik nekem onnan. Amikor belekezdtem, csak sejtei véltem, mit is vállalok... Így született meg február 16-án a Hungarian's Etsy Team, s mivel rengetegen csatlakoztak már az első hónapokban és azóta is, nem csak én éreztem az űrt, a semmiben lebegést... Győzni sem tudnám sorolni, kik azok, akik rengeteget segítettek már a kezdetektől és azóta is jó sokan teszik meg azt, amit tudnak. Egy nagyon remek kis csoport gyűlt össze, egy kis sziget ahol megpihenhetünk, magyarul cseveghetünk, segítségre lelhetünk, ha elakadunk, vagy egy jó szóra, ha nekikeseredünk...
Idén a munka nem ér véget, többek között rengeteg teendő lenne a közös bloggal is, de a csapatbeli és máshonnan ismert kézművesekkel, iparművészekkel való beszélgetések újabb hiányokat fedtek fel. Olyanokat, amik hazaiak, magyar sajátok, mert többek között elkeserítők azok a jogi hézagok, amik már-már ellehetetlenítik a kézművesek helyzetét is. Hiába szeretnénk mi becsületesen dolgozni, bevallani, ha a jogalkotó sem érti, mit ír le, s a szavait minden egyes hivatali ügyintéző, könyvelő másképp értelmezi, mi meg csak a fejünket kapkodjuk, hogy akkor hogy is kellene a jót jól... s a sor végén természetesen minket lehet elérni, büntetni... Még csak tapogatódzom, merre is induljunk tovább...


... végül szösszenetem végén, de ahogy mondani szokás, nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani nektek, hogy figyelemmel kísértétek a munkámat, írtatok, bíztattatok, s kívánom, hogy jó érzéssel zárjátok ezt az esztendőt és legyen hitetek, erőtök a jövőben megvalósítani mindazt, amit szívetekből szeretnétek!



'Pure future' by VeraNasfa

I wish all of you happy New Year for 2012!All of items made by hungarian artisans.Enjoy!


Purse, handbag
$38.00

Mulberry Silk Rovin...
$16.00

Snowflake - Swarovs...
$40.00

Shoe ballet flat wo...
$66.00

Children's Wate...
$22.00

Flamingo flamenco-H...
$285.00

Best friends - with...
$24.00

Nuno felted scarf f...
$50.00

Rose Quartz Wire Wr...
$18.00

Handmade Fabric Box...
$30.00

Fused glass necklac...
$23.00

Sleeping Beauty OOA...
$80.00

Mango - Amber and D...
$35.00

Handmade flowers pa...
$42.00

Beaded barrette, Be...
$43.00

Neck pillow with mu...
$25.00

5 megjegyzés:

  1. Boldog és sikerekben gazdag, kreatív új évet kívánok Neked!

    VálaszTörlés
  2. Úgy legyen! Egészséget és boldogságot!:)

    VálaszTörlés
  3. Boldog és az előzőhöz hasonlóan tevékeny új évet kívánok Neked!

    VálaszTörlés
  4. Igazán mozgalmas és tevékeny éved volt! Az etsy-s munkádért extra köszönöetet érdemelsz, nekem is nagyon megkönnyítette a közösség amit létrehoztál, az indulást és működést:) Örülök hogy megtaláltam ezt a kis csapatot! :)

    VálaszTörlés