2010. aug. 31.

Másolás

Részemről rendben, hiszen én is merítek ötletet másoktól! Egy-egy máshol látott drótékszer, vagy megoldás óhatatlan, hogy beindítja a fantáziámat. Annyit kérek, hogy ha egy ötletemet el szeretnéd készíteni, írj nekem, illetve ahova kiteszed, legyen egy rám mutató link. S ne magadénak tüntesd fel!
Mert így korrekt!

Vannak újságok, honlapok, amiben rengeteg leírás van, hogy is kell 1-1 motívumot vagy teljes ékszert elkészíteni. Ilyennél szerintem nem kell feltétlenül a forrást megjelölni, de ötletgazdaként szintén ne szerepelj!

Az is érdekes, izgalmas téma a másoláson belül, hogy ha egy időben többekben is hasonló szikra, megoldás, ötlet merül fel. Pl. Kricsár és köztem esett meg az utóbbi hetekben 2x is, s jót derültünk azon, hogy egymás fejéből lopkodjuk az ötleteket. :-)

Azt viszont nem tartom helyénvalónak, ha valaki csak mások munkáit használja fel, az ötletgazdá(ka)t "elfelejti" megemlíteni, sőt árulja is azokat. Ő nem kézműves, hanem egy másoló, aki nem tesz a korábbiakhoz semmit.
A drótos fórumon is megjelent egy lány, hölgy, aki betette a honlapjának a linkjét, melyen gyönyörű munkák voltak, csak egytől egyig Laták motívummal. Írtam neki, hogy ez mind szép és jó, meg gyönyörűek a színek, hajlítások, csak hol van belőle ő maga? Bíztattam, hogy lépjen túl azokon a motívumokon, keresse és alkossa meg a magáét. Akár azokat továbbgondolva. Nem érkezett rá válasz azóta sem.
Elképzelhetetlennek tartom, hogy csak úgy készítsek ékszereket, hogy ne tegyem hozzájuk magamat!

Miért is e rege? Zsamot már ismerem valamennyire. Ő keresett meg, hogy a Mágikus fekete szettem fülije nagyon megtettszett neki és pár barátnőjének elkészítette, kiteheti-e 1-2 helyre a neten.
Ilyen is van! Köszönöm!

4 megjegyzés:

  1. Igen, örök téma ez a másolódi sajnos.. De én naiv vagyok,és hiszek benne, hogy az ilyenek nem maradhatnak meg sokáig :)Emlékszem,egyszer én is kértem engedélyt egy fülbevalód lemásolására saját használatra, na az azóta se készült el! :)Pedig most már igazán csinálhatnék magamnak is valamit..bár több ékszerem is lejárt most a meskán, ha nem pakolom vissza, akár hordhatnám is őket! :)

    VálaszTörlés
  2. :)

    Jövő hét folyamán ki is teszem a képet, amit Neked már elküldtem. Azért csak akkor, mert addigra már megkapják a lányok. :)

    Egyébként meg minden egyes szavaddal egyet értek! :)

    VálaszTörlés
  3. Én is kitaláltam egyetlen egy mintát, azt is lenyúlták...Így meg már fel se teszem a blogomba, mert azt gondolják én nyúltam le arról a hölgyről. Pedig fordítva. Akik saját ötletként adják elő a más ember által kitalált műveket, azoknak szerintem több centis bőr van az arcukon. Oké tanuljanak más tapasztaltabb ember munkáiról/ból, de egy idő után az egyedi kis "változtatásokat" is bele kell vinni. Hisz akkor teljesedik ki a kreatív léte az emberben. Sok helyen fel vannak sajnos háborodva az emberek, egyre több blogban olvasom a minták "törvénytelen" elsajátítását. Nekik üzenem: Emberek ne nyomjátok el azt a csepp kreativitásotokat, inkább menjetek kirándulni, szerte Magyarországon, az elcsatolt részekre, vagy Afrikába, a lényeg szerezzetek népi motívumokat, stílusokat és egyből beindul a fejben az ötletgyártás. Legalább is nálam ez így működik. A múltkor a párommal elmentünk sétálni Hévízgyörkre (Hatvantól nem messze) és egy kerítésben találtam meg a leendő ékszerem mintáját. Bocsi a hosszú hsz-t :-)
    További sok sikert!

    VálaszTörlés